TUDATOS VEZETÉS

A jó meghallgató – 9 ajánlás

Ha jó meghallgató akarsz lenni, akkor nem elég csendben maradnod! A különböző nagy intézetek által megvalósított kutatások rendre azt mutatják, hogy egy átlagos ember 25-30%-os hatékonyságot mutat  a meghallgatás eredményességében, ami azt is jelenti, hogy a fennmaradó 70-75% az egyik fülén be, a másikon pedig ki is suhan.

Ez az egész csupán attól függ, hogy mennyire tartjuk szem előtt hol vagyunk és kivel beszélünk. Sokan csupán arra összpontosítanak, hogy mechanikusan meghallják azt amit a másik mond, vagyis megtartják a szemkontaktust, bólogatnak a fejükkel, néha hümmögnek biztatóan. De a jó hallgatókban van egy természetesség, az amire minden hallgató vágyik, hogy eljut hozzájuk a mondanivaló, és az is ami mögötte van.

1. Jelen kell lenned!

Egy igazán jó meghallgató fontos jellemzője, hogy szem előtt tartja a beszélgetést, annak folyamatát és a beszélgetőtársat is. Ha minden pillanatban tisztában vagy azzal ami történik, akkor egészen bizonyosan hitelesebben fogsz reagálni minden egyes felvetésre is. A jelen levés azt is jelenti, hogy kizárod mindazokat a zavaró tényezőket (telefonokat, projekteket, elfelejtett feladatokat, felhívandó személyeket), amik megakadályozzák hogy akkor és ott legyél. Az igazán jó meghallgatók letesznek mindent, és arra a személyre fókuszálnak akivel éppen beszélnek!

2. Érezd át!

Az empátia legtöbbször erőfeszítést kíván a meghallgató működésében, hogy átérezze, mit él meg a másik. Függetlenül attól, hogy te teljes mértékben képes vagy arra, hogy kapcsolódj a másikhoz, ez nem jelenti azt, hogy együtt is érzel vele. Abban az esetben, ha ez jól működik, akkor ez a másik számára sem marad észrevétlen. Tölts el néhány pillanatot azzal amit a füled hall, majd kérdezd meg magadtól: mit érezhet a másik!

Sokan és sokféleképpen küzdenek ezzel elhiheted, ugyanakkor bármennyire is sutának tűnik az első időszakban, sokkal jobb sután csinálni mint sehogy.  Ha a másik érzékeli rajtad hogy próbálkozol, sokkal inkább fogja értékelni, mintha az lenne az érzése, hogy helyetted akár egy nyúlhoz is beszélhetne.

3. Engedd el a tökéletességet!

Az igazán jó meghallgató – bár tűnhet ez furcsának – de elfogadja magát olyannak amilyen. Nem akar más lenni, mint aki. Nem lehetsz mindenki számára tökéletes, és ez így van jól. Vannak – és lesznek – olyan hiányosságaid, amiket fejleszthetsz magadban, de a lényeg, hogy tudod mik ezek. Sokan esnek meghallgatóként abba a hibába, hogy mindenáron azt a képet akarják közvetíteni magukról, hogy pontosan és jól ismerik a felmerülő témákat, már-már szakértői az ügyeknek. (Ők valójában csak a saját tökéletesség-érzésüket értik …) Az igazán jó hallgató olyan (lehet) mint a tükör, és ettől lesz a másik számára valóban értékes a vele való beszélgetés.

4. Az elmédet is nyisd ki!

Az igazán jó meghallgatók tisztában vannak azzal, hogy minden beszélgetés legalább két szinten zajlik. Az egyik a tárgyi szintje, ahol az elhangzott tartalmak érzékelhetők, a másik pedig a kapcsolati szintje, ahol a bizalom lakik. Így minden mondattal hatunk mindkét szinten, ami közelebb visz a megértéshez.

A beszélgetések során tapasztalhatod, hogy a meghallgatás nem varázslat és nem is csodafegyver. Sokszor már az is nagyban elősegíti a párbeszéd elmélyülését, hogy a felek megtapasztalják: időm is és figyelmem is van rád!

Ha van egy konfliktusod a pároddal, és valóban nyitott vagy arra hogy Őt halld (nem pedig konfliktus magas hőmérsékleten izzó feszültségét), az segíteni fogja megérteni magát a konfliktust is. Ugyanez fordítva lehet majd a második lépés …

5. Az érzéseidre figyelj!

Az érzelmi intelligencia, vagy a figyelem a saját érzéseinkre illetve a körülöttünk lévők érzéseire segíti növelni a pozitív kölcsönhatást egymás között – különösen, amikor hallgatunk.

Amikor a gondolatod utolérte azt amit legközelebb mondani fogsz, biztosan tudhatod, hogy nem figyelsz eléggé és a saját merengéseid foglalnak le. Meghallgatóként ha leállítod ezeket az elkalandozásaidat és a másikra fókuszálsz, az agyad minden idegsejtje és a tested is a másik személyre élesedik. Ez segít neked abban, hogy sokkal több információt őrizz meg.

Egy-egy ilyen figyelemmel megvalósult beszélgetés egészen új élményeket adhat neked is!

6. Kérdezz és jelezz vissza!

A kérdések megfogalmazása szerves része a meghallgatói szerepnek. A megfelelő kérdések segítenek nyomon követni a beszélgetést, és újabb információkat hoznak felszínre. Ez az egyik  legjobb módja annak, hogy elgondolkodtató visszacsatolásokkal mutasd meg a másiknak, hogy vele vagy, és valóban azt hallod amiről ő beszél.

Sokan azért nem tudnak jó meghallgatóvá válni, mert önkéntelenül is a felvetett ügyek megoldásán kezdenek el agyalni. Minden idegszáluk a megoldásokon kattog, miközben az elhangzó mondatok el sem jutnak hozzájuk. A „megmondom hogy legyen” azonban a meghallgatás gyilkos ellensége!

Azok az emberek, akik valóban jó hallgatók, a visszajelzéseikkel megerősítik a másik megélt érzéseit. Ezek a visszajelzések fogják azt üzenni a partner számára, hogy van értelme annak amit mond és az el is jut hozzád.

7. Lehetsz belátó!

Nem minden dolog kellemes amit hallasz! „Én nem tudok jó hallgató lenni olyankor, amikor valaki nekem olyan dolgokról beszél, ami kifejezetten sz@rul esik!” Ez egy nyilván nehezített helyzet, amikor olyan visszajelzést kapsz, amik megtalálják a gyenge pontjaidat, vagy zavarják az egódat.

Azok, akik valóban jól tudnak meghallgatni, nem farolnak ki a negatív visszajelzések elől. Mielőtt reagálnának, figyelnek és igyekeznek megérteni hogy a másik mit próbál közvetíteni a számukra. Ezek az emberek tudatában vannak a saját reakcióiknak. A legszembetűnőbb különbség a pocsék és a jó meghallgatók között a reakcióidőben mutatkozik meg. Azok akik valóban hallani akarják azt amiről a másik beszél, egy kicsit kivárnak (és sokszor kérdeznek) a válaszuk előtt.

8. Kényelmetlenül is stabilan!

Amellett, hogy a jó meghallgatásban nem játszik igazán fontos szerepet a védekezés, a kényelmetlen helyzetek ettől még könnyen elvehetik az érzékeinket. Indulatokat, feszültségeket váltanak ki, amikkel nem könnyű jól bánni. Egyszerűen nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy kényelmetlen témákról higgadtan, a másik meggyőzésének szándéka nélkül beszéljünk.

Ezek a kényelmetlen, de mégis fontos beszélgetések a meghallgató számára jellemzően olyan témákat feszegetnek, amikkel még önmagában nincs (vagy nem volt) rendezett a viszonya. Fogadd el, hogy ez a kényelmetlenség éppen segítséget nyújt neked azzal, hogy ott és akkor magára hívja a figyelmed.

9. Jó meghallgatóként lehetsz jó vezető!

Bizony! Számos kutatás számol be arról, hogy közvetlen összefüggés mutatható ki a kiváló vezetői és a jó meghallgatói készségek között – és őszintén szólva ez egyáltalán nem meglepő. Az igazán hatékony vezetők folyamatosan élesen tartják a figyelmüket, hogy olyan apró és mások számára észrevétlen információkat is azonosítsanak, amikkel kiválóbbá teszik a szervezeteiket.

Nagyszerű ötletek is születhetnek teljesen valószínűtlen helyzetekben. Ezért célszerű az érzékszerveid, az elméd és a lelked nyitva tartása ahhoz, hogy te magad is meríthess ezekből. Menj ki az embereid közé (1), hallgasd meg hogy miről beszélnek (2), kérdezd meg (6) a gondolataikat arról, hogyan tennék jobbá a maguk munkáját, és adj nekik lehetőséget (7) arra, hogy bevonódjanak ennek megvalósításába.


Ajánló:
Olvasnivaló

Ez is érdekelhet ...