A teljesítményszorongásról gyerekként semmit nem tudtam. Amikor életemben először kellett nagyközönség előtt verset szavalnom, hálás voltam, hogy a szüleim egy relatíve bő szárú nadrágot adtak rám, mert a lábaim úgy remegtek, hogy a nézők akár béna táncosnak is nézhettek volna. Hét éves lehettem, nem ismertem ezt az érzést előtte, de azt tudtam, hogy nem akarom újra. A saját teljesítményszorongásom diktálta, hogy elrontom, nem azt mondom amit kell, vagy éppen elfelejtem valamelyik sort. Annyira bénító volt, …
