Szendrő Szupi J.„A lakótársam egy perfekcionista! – én ebbe beleőrülök!” Ki ne ismerné a perfekció (vagy maximalizmus) ideális megtestesítőjét, a mindig mindenben a legjobban működő hibátlan alakot, akinél nincs jobb és ügyesebb! Mindig mindenben az élen jár, ő érkezik a munkahelyre mindig pontosan, és sosem hagy fel a munkával annak teljes befejezéséig. Saját dicsőségfallal büszkélkedhet, számára csak a 120% az elfogadható! Mosolya mögött kérdések, kérdései mögött kételkedés lakozik.
Mr. Pöpec minden helyen előfordul, jelen van a konyhában, a fürdőszobában vagy a céges kávézóban. Nem az a figura, aki szürkén eltűnik a hétköznapok sokaságában, hanem éppen attól lesz látható, hogy nála a dolgok bizony igenis nagyon fontosak!
Megugorni a lécet …
A perfekcionista elvárásai önmagával szemben nem ismernek tréfát, oly magasra helyezi őket, hogy azt csak a hozzá hasonlók képesek követni. Nem teketóriázik akkor, ha egy ügy elérendő szintjét kell megemelni, de akkor sem, ha azt kérdezik tőle, hogy miként lehet egy igazán jó paprikáskrumplit a baráti kör számára előállítani. Szavai mások számára súlyos teherként nehezednek a gyomor és az agy minden sejtjébe.
Érdemes arra figyelmet fordítani, hogy ez a típus a saját önértékelésének biztosításához szinte mindig olyan feladatokról beszél, amelyeket rettenetesen nagy erőfeszítések megmozgatásával végzett el, vagy amelyekben az eredményei másokhoz képest kiemelkedő szintet mutatnak. Önmagát az elvégzett és befejezett munkán keresztül azonosítva nincs emberfia, aki versenyre kelhetne vele. Önnön tökéletessége mint csillag ragyog az égen.
Mr. Pöpec szenvedélyesen gyűjti az elismerő címeket, rangokat, jelzéseket és okleveleket. „Nincs elérhetetlen állapot, csak tenni kell érte!” – vallja! Az ideje nagy része tervezéssel, egy másik része a tervezés miatti aggódással telik. „A hiba mindig a részletekben van!” – mondja. Nem lehetünk eléggé óvatosak ahhoz, hogy ezek mindegyikét észrevegyük. „A részletek rohadt dolgok! Rettenetesen idegesítő rohadt dolgok!”
Nos, az ő gyengéje az érzések világa. Egy perfekcionista esetében persze az sem biztos, hogy az érzésekről azt gondolja, hogy azokkal bármit is tenni kellene, merthogy úgyis hamisak, de azért itt ebben a formában mégiscsak rögzítenünk kell: Mr. Pöpec bármit is érez, arról nem, vagy csak rettentő sután beszél. Arca apró rezzenései, szeme suhanó villanásai sem árulkodnak semmiről. Az ősalapokkal rendelkező homo insensibilis.
A perfekcionista és a változás
A perfekcionista változásai a változatlanságról szólnak. Miután számára az egyik legfontosabb szempont, hogy mások mennyire látják a tökéletességét, a változások ennek megfelelően elsősorban a láttatást igyekeznek biztosítani. „Ha eddig nem tudtad, akkor megmutatom másként!” Mindaddig, amíg van mit tenni, számukra nem ügy a változás. Az pedig, hogy elvégzendő ügy folyamatosan legyen, egy rendkívül egyszerű gondolkodási és cselekvési ciklus eredménye.
Mr. Pöpec céljai már a kigondolásuk pillanatában is távolabb vannak a realitástól, mint egy földi halandó legmerészebb vágyai imádott színészének vagy színésznőjének bármely fétisétől. Így aztán a célokhoz vezető út folyamatosan meghozza azokat a helyzeteket, amelyekkel kapcsolatos elégedetlenségének kifejezésével mások számára megviláglik:
EZ ÍGY NEM ELÉG JÓ!
Elégedetlensége egyfajta életstílus, melyhez szervesen kapcsolódhat mások leértékelése.
Egy perfekcionista munkája és magánélete egyaránt akadozó képet mutat, kapcsolataiban (legyen az munka vagy magánéleti tartalommal bíró) előbb (lassan, apró jelek nélkül) vagy utóbb (egyre egyértelműbb magatartásokkal kísérve) az elkülönülés felé tart.
Lássuk be, számára VELÜNK nem lehet könnyű. Egy öblítés nélkül otthagyott pohár a konyhaszekrényen, egy kihajazatlan fésű a fürdőszobában, egy álomszagúan összegyűrt paplan a hálóban már dühítő lehet a számára csupán attól, hogy annak nem így kell lennie.
Mr. Pöpec gyermekkora
Ha meg akarjuk érteni a perfekcionista típust, vissza kell mennünk a kisgyermekkori szocializációs mintákhoz. Egy olyan család, ahol kérés helyett követelnek, ahol a figyelem nem a játékosságban, hanem az elvárások droid-szintű teljesítésében mérődik, egy gyerek kialakítja azt a működést, hogy ha nagyon-nagyon jól teljesítek, akkor (talán) szeretni fognak. Ennek érdekében felértékelődnek az elvégzendő feladatokkal kapcsolatos cselekvések, és ezek lesznek a kötődést alakító tényezők.
Az érzelmek kifejezése itt nem szokás, és nem elfogadott. Ez az érzelemmentes környezet megtanítja a gyereket arra, hogy magába fojtsa mindazt amit belülről tapasztal, és kerülje annak bármilyen kifejezését a külvilág számára. A szülők már itt elkezdik a valószerűtlen célok megfogalmazását akár úgy, hogy az életkorhoz egyáltalán nem illeszkedő elvárásokkal terhelik a gyereket.
A gyerek értéke a mindenben a legjobb díjban mérődik a szülők számára. Nincs sikertelenség, nincs kudarc, nincs hiba. Egyszerűen tökéletes! Így a gyerek lassan a DNS-ében kódolva hordja a „soha semmi nem elég jó!” üzenetét!
Ajánló
A karakter megértéséhez ajánlott még az Agymenők sorozat teljes sorozata, Sheldon Cooper és barátai kalandjaival! 😁
