Egy “kicsit” perfekcionista vagyok … – hangzik el jelöltektől az állásinterjúkon az önmagát bemutató mondatok között. Egyfajta csalogató üzenetként a kiválasztást végző szakember számára, hogy itt egy tökéletességet művelő lehetséges munkatárs. Ő az életét és a munkáját is eszerint éli.
Manapság úgy beszélünk a perfekcionizmusról, mint valami személyiségbeli előnyről, valami olyan értékről ami pozitívabban különböztet meg másoktól. Másoktól, akik mondjuk csak normálisak. Ezzel szemben ez a beállítódás számos ismert mentális problémát fed el, amit a művelői igyekeznek a külvilág elől mélyen elrejteni. A depresszió, a szorongásos zavar, az étvágytalanság vagy éppen a krónikus éhség ezek közé tartozik. Sajnos több esetben az öngyilkossági gondolatok is ide kapcsolódhatnak.
Abban a világban amit most élünk, a társadalmi berendezkedés és az identitás krízise folyamatosan termeli a perfekcionisták táborát. Ez a tábor egyre nagyobb mértékűvé válik, és az életkori átlag lefelé mozog. A közösségi média által közvetített tartalmak a “tökéletes élet” elérését népszerűsítik. Ebben a presztízs és a státusz nagyobb hangsúlyt kap mint mondjuk az egészség vagy tudás. Ez egyrészt ijesztő tendencia, másrészt figyelemfelhívás arra, hogy cselekvésre ösztönözze azokat, akik nem akarnak ennek a járványnak az áldozataivá válni.
A közkeletű hiedelemmel szemben a perfekcionizmus sosem valami tökéletesítéséről szól. Nem a kiválóságra törekvésről. A perfekcionizmus mélyén a magunk tökéletesítése húzódik meg. Pontosabban: a tökéletlen énünk tökéletesítése.
Thomas Curran
A perfekcionizmus és a kiválóság különbsége
Jelentős különbség van a perfekció és a kiválóság között! Az előbbi a tökéletlenség folyamatos és végeláthatatlan feloldását, utóbbi a várt eredmények és a rájuk fordított energia optimalizálását célozza meg. Vagyis amikor a perfekcionisták el akarnak végezni valamit, akkor annak úgy és olyan módon kell előállnia, hogy az magasan a szükséges szint felett legyen.
Ezzel szemben a kiválóságra törekvők mérlegelik a szükséges szinthez felhasználható erőforrásaikat! Azt úgy optimalizálják, hogy a szükséges szinthez a lehető legközelebb kerüljenek. Így előfordulhat, hogy az eredményük nem lesz 100%-os, de ennek a mérlegelésben van az oka. Ha a hiányzó 2%-hoz szükséges energiaráfordítást irreálisan nagynak tartják a várható eredmény mértékéhez képest, akkor másként cselekszenek. Ezért az így “megtakarított” erőforrásokat egy másik ügy megvalósításába fordítják és elégedetten tudják lezárni az előző ügyet is. Ezt a hiányzó 2%-ot azonban a perfekcionisták akkor is teljesíteni fogják, ha a fene fenét eszik, sőt túlmennek ezen pusztán azért, hogy a saját nyugalmukat biztosítsák.
A 120% a minimum!
(Ismeretlen szerző)
Ez az alapelv is remekül csenghet egy munkáltató számára, hiszen azt vetíti előre, hogy a jelölt minden igyekezetével azon lesz, hogy többet és jobban teljesítsen a megfogalmazottaknál. Ugyanakkor nem kerül mérlegre az a hatás, ami a perfekcionistát minden egyes nap belülről gyötri! Mit kell tennie még azért, hogy mások tökéletesnek lássák! Ezért sebzett az önképe, a külvilág számára közvetített kép fenntartása érdekében pedig a hibák megelőzésére fókuszál.
A perfekcionizmus három ága
A perfekcionista nem feltétlenül (vagy csak) önmagával szemben támaszt rendkívül magas elvárásokat! A közösségek rendszerében az ilyen személyek jellemzően másoktól is elvárják azt, amit maguktól. A munkahelyi környezetben a feladatok ellátásán keresztül ezt talán könnyebb azonosítani, mert a visszajelzések erre vonatkozóan “hangosabbak és/vagy élesebbek” mint a magánéleti keretek között. Ugyanakkor a családon belül megjelenő elvárások egy része is bizony a perfekcionizmus kategóriájába sorolható, ahol a másokra irányuló elvárások nyíltan vagy burkoltan de ezt a célt szolgálják.
A perfekcionizmus csapdája az elért eredmények figyelmen kívül hagyása, negligálása. Az egyik ügy vagy feladat teljesülése után szinte azonnal a másikba kezd, mert hát haladni kell. Az ügyek végtelensége a hegyláncok vonulatával azonos módon áll előtte, ahogy sorra mindegyiket végig kell járnia. Nincs idő a megállásra, nincs idő az ünneplésre vagy az elismerések megtapasztalására. Ami azt is jelenti, hogy a mentális feltöltődés szelepe zárva marad.
Paul Hewitt és Gordon Flett kutatásainak eredményeként született meg a Multidimenzionális Perfekcionizmus Skála, ami három nagyobb csoportra osztva vizsgálja az egyén perfekcionizmushoz fűződő kapcsolatát:
A perfekcionizmus típusai (Paul Hewitt, Gordon Flett)
(1) Az énközpontú perfekcionizmus, a tökéletességre való törekvés (amit elvárok magamtól)
(2) A társadalmilag előírt perfekcionizmus, annak érzete, hogy a társadalmi környezet végletesen követelő (amit a környezet vár el tőlem)
(3) A másra irányuló perfekcionizmus, mikor elvárásaik másoktól irreálisak: “Ha mást megkérek valamire, elvárom, hogy tökéletesen csinálja meg.”
A fenti három ág más-más módon jellemző az egyénekre, ugyanakkor hatásukat tekintve közel azonos irányba mutatnak: az egyén folyamatos teljesítéskényszerben tartására. Abba az irányba, hogy az egyén csak valamilyen nagyon magas elvárásnak megfelelve lesz elfogadható (vagy szerethető). Ez a csapda egy végtelen körforgással újra és újra arra készteti a benne érintett személyt, hogy a cselekedeteit ezeknek az elvárásoknak a tükrében értékelje és azt vegye alapul.
A perfekcionista és a kudarc
A kudarc szerepéről a tanulásban megoszlanak az álláspontok, én a magamét egy korábbi cikkben már leírtam. A perfekcionista kudarckerülése azonban nem csupán egy tanulási kérdés, hanem konkrétan túlélési stratégia. Az elmúlt 20 évben drasztikusan emelkedett a fiatalok körében az öngyilkossági ráta, növekszik a depresszióval illetve a szorongásos zavarokkal és a testképzavarral küzdők száma is.
Ezek a mentális zavarok nagyrészt olyan belső és külső elvárások teljesíthetetlensége miatt (is) növekednek, amiket számtalan csatornán keresztül (social media, internet, fokozott környezeti hatások) kapnak a fiatalok, amikre nincs megfelelő megküzdési stratégiájuk, eszköztelenül elszenvedői ezeknek a hatásoknak.
A perfekcionizmus elveszi tőled az örömöt!
Ezt a hiányzó megküzdési stratégiát leginkább tapasztalatokon keresztül lehet megszerezni, azonban a tapasztalatszerzés útja tele van hibákkal és kudarcokkal, amikor elsőre nem sikerül az amit elterveztek. Furcsa és egyben nehéz út ez azok számára, akiket az ilyen elvárásrendszer csapdában tart.
A kudarc nem a gyenge vagy az alkalmatlan szinonimája!
A kudarc egy tapasztalati esemény, ami része a normál fejlődésünknek, hiszen ezen keresztül szerzünk tapasztalatot arra, hogy mik a nem célravezető megoldások. Nyilván nehéz megélni a kudarcot akkor, amikor sok erőfeszítés ellenére sem születik meg az amit vártunk, de ennek a megélésnek a tapasztalataival tudunk újra belevágni egy másféle megoldás kialakításába.
Legyél inkább egy “kicsit” örömtelibb,
legyél inkább egy “kicsit” szabad!
Tudtad? Van hét olyan érzés, amik bár előjelüket tekintve inkább negatív hatásúak, kellő odafigyeléssel mégis alkalmasak arra, hogy a személyiséged növekedését szolgálják!
Ajánló
Érdemes elolvasnod a mentálhigiénés tanácsadásról szóló cikket, amit nem csak magánszemélyként, hanem vállalati keretek között munkahelyi szolgáltatásként is igénybe lehet venni!
Olvasnivalók